Razziák országszerte

A zöldkommandók célkeresztjében ezúttal az építési - és bontási hulladékok illegális kezelésének felderítése és visszaszorítása.

A Közép-Dunántúlon nyolc helyszínen végez ebben a hónapban célellenőrzést a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség zöldkommandója.

Csehóné Szilasi Rita, a hatóság igazgatója Székesfehérváron, sajtótájékoztatón elmondta: a zöldkommandó ezúttal azért ezen a területen vizsgálódik, mert megnőtt mind az illegális hulladéklerakások, mind az azzal kapcsolatos bejelentések száma a felügyelőség illetékességi területén.
A felügyelőség illetékességi körébe tartozó Fejér, Tolna és Veszprém megyéből évente 30-50 bejelentés érkezik illegális bontási- és építési hulladék lerakásáról, illetve kezeléséről. Mivel a legtöbb bejelentés az utóbbi időben Tolna és Veszprém megyéből érkezett a felügyelőségre, a zöldkommandó ezúttal főként ebben a két megyében igyekszik felderíteni ezt az illegális tevékenységet. A hulladéklerakás főként a bányagödröknél, valamint az egyenetlen felszínű külterületi ingatlanoknál gyakori. Magát a helyszíni ellenőrzést a hónap közepére fejezik be, s azt követően, március végéig készülnek el a tapasztalatok értékelésével, s ha szükséges, az eljárás megindításával - közölte Csehóné Szilasi Rita

Forrás: mti